Lea Petrova

Lea Petrova

Név:Lea Petrova
Becenév:Lea
Nem:lány
Kor:17
Születési hely, idő:New York, 1993, január 10.
Mely közösségbe tartozik karaktered:ének szakos diák

Jellem:Hát, mit is mondhatnék? Eléggé egoista típus vagyok, de ez engem sosem zavart. Mindent szeretek magamban, ahogy más is. Nem nagyon tudok olyanról, aki ne kedvelne. Kissé önző is vagyok, bár minden ember az... Én csak picit jobban. Félig orosz származásomat eléggé... érdekesnek tartom. Ahogy mások is. Imádom a nevem, főleg Petrova-t. Jelzi, hogy nem megszokott amerikai vagyok. Különleges, hiszen én is az vagyok.

Kinézet:Hát... jól nézek ki. Szőke, szép hajam van, mindig máshogy hordom. Mindenhogy jól néz ki. Göndören, egyenesen, hullámosan. Nem nagyon szoktam sminkelni, magam, szükségem sincs rá. Az arcbőröm sima, mint a babapopsi, és mondhatni hibátlan. Így alapozóra sincs szükségem. Persze az alapokat, mint a spirál és a szemceruza én is felkenem. És ki ne hagyjam a szájfényt! Mindig divatosan öltözködök, a legújabb trendek szerint. A pénz nem számít, hála az én apucimnak és anyucimnak. Imádom őket, de nem csak azért mert mindent megkapok tőlük, amit akarok. Alapjáraton is szeretem őket, persze az, hogy bőkezűek, csak rá tesz egy lapáttal.

Előtörténet: Hát, a születésemre én sem emlékszem, ahogy más sem. De anya azt mesélte, hogy nagyon kis nyafi voltam. Egész éjszaka sírtam, nem hagytam őt aludni. Hát... ez van. Ahogy nőni kezdtem, oviba mentem. Mindig is szerettem a figyelem középpontjában lenni, már háromévesként is. Nem csoda, hogy rengeteg barátom volt. Imádnak engem, bárhova is megyek. Emlékszem, az ötödik szülinapomon hatalmas partyt rendeztek nekem. Hát igen, fél évtizedes lettem, ezt meg kell ünnepelni... Rengeteg ajándékot kaptam, és rengeteg barátom jött el. Voltak ott olyanok is, akiket nem ismertem. Felnőttek és gyerekek egyaránt. Apa üzlettársai, és azoknak a gyerekei. Már akkor megtanultam, hogy nem számít, milyenek az emberek, mindig kedvesnek kell lenni. Legalábbis annak kell látszani. Így megteszem az első jó benyomást, és már szeretnek is. Okos kisgyerek voltam mindig is. Aztán jött a suli... Az általánost is New York-ban jártam ki, ahogy az ovit is, és most a gimit. Egész életemben itt éltem, kivéve, amikor három hónapos nyaralásokra mentünk, de az más... Nem számít ott lakásnak. A suli is úgy ment mint az ovi... Imádtak! Lassan kezdtem rájönni, hogy sokakat apám pénze vonz bennem. Amikor erre rájöttem, eléggé csalódott voltam. Kezdtem azt hinni, hogy az oviban sem engem szerettek, hanem a 24 darabos zsírkréta készletemet... De ahogy egyre nőttem, már el tudtam választani, hogy kik az igaz barátaim. Persze ez sem sokat számított... Azokat sem küldtem el magam mellől, akik csak a pénz miatt "szerettek". Pusztán nem bíztam meg bennük. És így találtam rá az igaz barátaimra! Általánosban egészen jól tanultam, csak egy-két négyesem volt. A gimiben már annyira nem érdekelt, mivel most Ének-tagozatra járok. Itt annyira nem fontos, hogy kitűnő legyek mindenből, úgyis énekes leszek... Tényleg, említettem már, hogy fantasztikusan énekelek? Azt hiszem még nem. Na, nem gond. Akkor most megteszem. Gyönyörű hangom van! Amikor anyámék felfedezték ezt 3 éves koromban, folyamatosan énektanárhoz járattak. És ezért is vagyok most itt. Hogy énekesnő legyek.

Szerepjátékos példa: [/center]

ment egy PM