Isabelle Simons

Név: Isabelle Simons
Becenév: Isabelle
Nem:lány
Kor: 17
Születési hely, idő: 1993 július 14.
Mely közösségbe tartozik karaktered: zene szakos diák (dob)

Jellem: Azt hiszem tizenhét év kicsit még kevés volt, hogy kiismerjem magam, de nagyjából azért tisztában vagyok az érzéseimmel. Keveset beszélek, nem mutatom ki az érzéseimet, magamba zárkózok. Nem szeretem, ha tudják mi van a fejemben. Ki nem állhatom a plázacicákat és hasonlókat. Nehezen bízok meg az emberekben és nehezen is kedvelek meg valakit. De ha ez megtörtén akkor azt a személyt nem igazán tudom elengedni.
Kinézet: Átlag magaság talán egy kicsit vékonyabb vagyok mint az átlag, de most elmondom, hogy nem vagyok se anorexiás, se bulimiás. A szeme környékét erősen festem, ezenkívul más sminket nem használok. A hajam színe egyszerű barna. A szemem pedig kék.

Előtörténet: Egy meleg júliusi napon láttam meg a napvilágot. Talán akkor utáltam meg ennyire a forróságot. Most mindenki várja, hogy milyen szívszórító a történetem, de egyáltalán nem az. Talán a szüleim néha egy kicsit elhanyagoltak, de ez a legtöbb amivel valaha árthattak volna nekem. De ahogy láthatjátok még élek és virulok. Jól tanulok, úgyhogy az eszem is helyén van. Nem vagyok az a bulizós fajta. Ezek a dolgok mindig is távol álltak tőlem. A legtöbb ember is. Azt hiszem tömeg iszonyom van.
Tíz évesen találtam rá a zenére. Már akkor elvarázsolt. - Már nem tudom miért a dob mellet döntöttem. - Talán azért szeretem annyira a zenét, mert szavak nélkül is kifejezhetem az érzéseimet, úgyhogy közben mások nem jönnek rá mire is gondolok. Nem tudom miért irritál annyira, ha valaki tudja mi jár a fejemben. Úgyhogy legjobb lesz ha nem is kérdezed. Amúgy se vagyok egy beszédes típus. Lassan már tizenhét éve szívom ezt a mindenfélével szennyezett levegőt. A szüleim szerint mindig ilyen csendes és ember kerülő voltam, szóval ez valami velem született gond. Sosem volt sok barátom és ha őszinte akarok lenni most azt mondom, hogy még egyse volt. De semmi baj el vagyok én magamba. Van egy öcsém aki talán az egyetlen ember a szüleimen kívül akit feltétel nélkül szeretek. Az iskolában távolról figyelem az emberek ügyes bajos dolgait. Aztán elmegyek az öcsémért és haza megyünk együtt. Nagyjából ez a napi rutinom. Otthon persze még megcsinálom a házi feladatot meg hasonlók. elég egyhangúan telnek a napjaim. Csak a gyakorlás és a zene órák dobták fel őket. Sajnos amikor megszületett a testvérem száműzettem a garásba - bár szerintem előtte is gondoltak rá, de most már indok is volt - a dobbal együtt. Lassan négy éve szenvedek abban a kis helyiségben. És.... Írnom kéne még valamit, mert ez így elég kevés, de sajnos 17 év alatt még nem történt velem sok minden. Az irodalom tanárom szerint nem fejtem eléggé ki a gondolataimat. Nem tudom, hogy kinek van igaza.