Heath Andrews

Heath Andrews

Név: Heath Andrews
Becenév: Heath
Nem:férfi
Kor: 17
Születési hely, idő: Los Angeles, 1994, július 17.
Mely közösségbe tartozik karaktered: dráma szakos diák

Jellem: Heath szeret a középpontban lenni, és tudatni a többiekkel, hogy igenis ott van az első ötben. Csak a karrier érdekli és nem fecsérli az időt barátkozásra vagy társasági életre. Állandóan gyakorol és teszi a dolgát, biztos sikere érdekében. Habár nem foglalkozik barátokkal, de eléggé befolyásos, hogy ráragadjanak a haverok. Gazdag család, biztos siker, pénz… Garantált hely, ami miatt egy fiatal könnyen elszállhat magától. Ezért sem meglepő, hogy Heath kissé egocentrikus személyiség. A lányok közeledését nem veti meg, de csak szórakozási alapon. A kedvencei a szőke, kacérkodó stílusú csajok. Habár nem fektet túl sok figyelmet másokra, imád szórakozni az "elittel", ahol egy-két füves cigi és sétálós whiskeyt sem vet meg.

Kinézet: Félhosszú, szőke haj, kékeszöld tengerszerű szemek, szálkás izomzattal. Állandóan csibészes mosoly ül az ajkán, ami karakteresebbé teszi a vonásait. Legszívesebben farmert és kedvenc barna bőrdzsekijét hordja egy ezüst karkötővel, kiegészítő gyanánt.


Előtörténet: Heath kaján vigyorral az arcán hajolt meg az üdvrivalgó közönség előtt. A mellette álló Lilli Poinonra pillantott, aki erősen szorongatta a kezét, abban bízva, hogy a műsor előtti etye-petyéjük többet jelentett holmi kacérkodásnál. Micsoda vesztes! Heath tudta, hogy a világban nem létezik olyasmi, mint a : szerelem. Tilos, bűnös szó, amit az olyan reményvesztett emberek találtak ki, akik félnek a siker elérésének útján. Számára a normális ember az, aki megvalósítja az álmait és CSAK arra koncentrál, mindenjellegű idióta közbevetett szerelmi klisék nélkül. Lilli egyébként sem lesz soha színész. A játéka gyermeteg és primitív, soha nem tudja pontosan milyen arcot vágjon az egyes jeleneteknél, miközben folyton a közönségre pillant visszajelzésért. Mikor harmadjára hívta vissza a közönség őket, elengedte Poinon kezét és letörölt egy nem létező izzadságcseppet a homlokáról. Szemével a szüleit kereste; de csak a komornyikunk, John állt a sorok mellett, fekete frakkban nemtörődöm tekintettel. Az anyja mindig Johnt küldi, ha nem tudnak eljönni az előadásaira. Azaz… mindig! Heath már nem bánta. Egyszerűen elfojtotta azt a furcsa, gyomorszorító érzést, ami ilyenkor rátört. Nem tudta mi az.
Hátravonultak a szereplőkkel, hogy átöltözzenek, majd hazamenjenek. Mindenki halálra dicsérgette Heatht, míg ő senkihez nem ment oda, hogy ő is ezt mondja. Mert ő nem tartotta őket jónak. Elegek voltak ahhoz, hogy velük játsszon, de istenigazából jobb társulatba is bekerülhetett volna. Utolsónak maradt. Még pontosan összehajtogatta a fellépő ruháját és az azt megillető finomsággal belehelyezte egy szatyorba. Heath nagyra értékelte ezeket. Az édes kis apróságokat, amik a szerepeiben nagyobb dicsfénybe emelték a karakterét. Tisztelte őket. Hirtelen egy kéz kulcsolódott a csuklójára, minek következtében megdermedt. Hátrafordult és meglátta Lillit, amint átlagos, barna szemében csodálat ragyog iránta.
- Nagyon jó voltál! – nyomta meg a „nagyon” szót.
- Tudom – hámozta le a lány ujjait a testéről.
- Gondoltam megihatnánk ma este valamit – felült Heath asztalára, kezeit összekulcsolta a lába előtt és reménykedve lesett a fiú felé.
- Nem akarok veled találkozni, Lilli.
- De a darab előtt azt hittem…
- Mit? Én egy olyannal, mint te?
- Miért én milyen vagyok? – Már nem volt kedves a hangja.
- Átlagos és szörnyű színész.
- De… az ágyadba vittél tegnap és szeretkeztünk.
- Azt másnak hívják, Lilli. – A lánynak elakadt a szava.
- Kihasználtál?
- Az csúnya szó – megfogta a szatyrait és a kijárat felé indult. – Viszlát!
- Te szemét! – Lilli felkapott egy vörös, rózsával és kankalinnal teli vázát, majd Heath felé hajította. A fiú már kint is volt a szobából. Kacagása még sokáig visszhangzott a Los Angeles–i Művészeti Akadémia által építettet gyönyörű, gótikus stílusú színház falain.
Mikor kiért az épületből a komornyik már készségesen nyújtotta felé a karját, hogy elvegye a csomagjait.
- Köszönöm, John – ejtette a férfi kezébe a szatyrokat. Bízott Johnban, hogy szépen bánik a holmijaival.
- Uram, közlendőm van mielőtt hazafuvarozom.
- Mondja csak! – a kabátja zsebébe rejtette a kezeit.
- Holnap elköltözik a család Mary Landbe. Az édesanyja meghagyta, hogy én osszam meg önnel az előadás után, mivel jómagam és az édesapja már ott vannak.
- Minek? – kelt ki magából. Itt már biztosított pozíciója volt és most a szüli fel akarták rúgni.
- Üzleti dolog, ha jól sejtem.
- De… – megdörzsölte a halántékát, hogy nyugalmat erőltessen magára. – Nem!
- Azt hiszem, hogy az a pénz, amit a repülőjegyünkre hagytak nem elegendő, hogy megéljünk.
- Fogja be! – üvöltött rá Heath. Borzasztóan ideges volt. Dühös. A komornyik elfordult tőle és berakta az anyósülésre a cuccait.
- Még egy dolog! A Mary Land-i Művészeti iskolában folytatja tanulmányait. – Kinyitotta Heathnek az ajtót, ő meg beszállt. Másnap elutazott a szülei után. Úgy, mint egy szófogadó gyermek. Egy szó nélkül.

Hűha!
Ez ám a szerepjátékos példa! Nagyon jó az ötlet is és a megfogalmazás is. A karaktered jelleme is tetszik.
Viszont lenne itt valami. Légy szíves az előtörténeti minta sablonjába átmásolni az ET-det és úgy elküldeni valamint egy 400x200-as képet kellene az előtörténethez csatolni. Egyébként hibátlan az ET-d. Ha ezt megcsinálod, azonnal elfogadlak.

Nos, remélem így már megfelelő lesz a követelményeknek!
Üdv, Heath
Ja, a szerepjátékos példát nem írtam oda, remélem az nem okoz gondot.

Hm. Köszönöm, hogy kitöltötted a sablont. A kép igaz, nem 400x200as, de nem húzza szét az oldalt. A szerepjátékos példa, meg nem okoz problémát.
Hát, mit is mondhatnék még? Nyomás avatart foglalni és a játéktérre!